Egy nap Trogirban – 2. rész - a tengerparti sétány

Egy nap Trogirban – 2. rész - a tengerparti sétány
0 3073

A trogiri kirándulás kihagyhatatlan része a tengerparti sétány. A széles sétány egyik oldalát pálmafák keretezik, a másik oldalon pedig a Trogirt Čiovo szigetétől elválasztó azúrkék tengersáv található. Érdekesség, hogy ez a tengersáv 1987-ben a Szajna folyót, maga Trogir pedig Párizst játszotta a “Stealing Heaven” című filmben, amit Trogirban forgattak. A film Marion Meade könyve alapján készült Clive Donner rendezésében, és egy boldogtalan szerelemről szól.

A sétány 2002-ben lett felújítva, és számos kávézónak, étteremnek ad otthont, melyekben finomabbnál finomabb mediterrán specialitásokat kóstolhatunk. A parton gyakran kötnek ki luxusjachtok, melyek látványa már önmagában is érdekes.

A sétány nappal is gyönyörű, este azonban a kellemes hőmérsékletnek köszönhetően igazán látogatott. Kirándulásunkat időzíthetjük úgy, hogy a délutáni órákban körbejárjuk a városközpontot, estefelé pedig elsétálunk a partig. A kellemes esti séta is ideális alkalom lehet a látványosságok meglátogatására, hiszen azok az esti órákban is nyitott kapuval várják a turistákat.

Tengeri kapu

Kalandozásunkat a tenger felőli városkapunál kezdjük. Az egykori várfal maradványai és a díszes kapu igazán történelmi hangulatot biztosítanak a sétánynak. Az várfalak a középkorban épültek, a kapu pedig napjainkban is az eredeti állapotában tekinthető meg.

Berislavić palota

A Berislavić palota Petar Berislavić palotája volt. Berislavić püspök volt és a törökök elleni harc egyik fő pillére. Az épületet gótikus építészeti elemek jellemzik.

Lucić palota

A gyönyörű palota a sétány egyik ékköve. A palotát a XVI. században reneszánsz stílusban rendezték át, a XIX. századi felújítások során azonban sajnos elvesztette eredeti kinézetét. A palota egykor Petar Lucić költő és történész fia, Ivan otthona volt. A városnézés után tarthatunk egy kis szünetet – megkóstolhatjuk valamelyik helyi specialitást a parti vendéglők egyikében, vagy megpihenhetünk egy kávé és fagylalt mellett valamelyik kávézóban, élvezve a gyönyörű kilátást.

Kamerlengo erőd

A sétány végén, a szigetecske északnyugati sarkában található a Kamerlengo erőd. Az épületet a XIII. században kezdték el építeni. A velencei uralom alatt erős haditengerészeti bázis volt. Napjainkban az erőd szépen meg van őrizve, és pont úgy néz ki, ahogy gyerekkorunkban elképzeltük a várakat. Az erőd meglátogatása gyerekekkel is igazi élmény lesz!

A Batarija futballpálya

A Kamerlengo erőd után már elkezdjük “megkerülni” a szigetet. Az erőd mellett található a Batarija futballpálya, melyet a trogiri focicsapat használ. A sport szerelmesei minden bizonnyal érdekesnek találják majd a nem mindennapi helyen található pályát.

Marmont gloriett

A Kamerlengo és a Szent Márk erőd közötti sétányon, a futballpálya mellett helyezkedik el a Marmont gloriett, ami egy szögletes alapon elhelyezkedő kolonnád. A kolonnád hat kőoszlopokból formált, kör alakú pavilon, hegyes tetővel. Az eredeti tervek szerint a közepén Napóleon szobrának kellene lennie. A Gloriett a francia uralom alatt, 1809-ben épült, Marmont francia marsall tiszteletére. Ez az emlékmű egy a dalmáciai rövid francia uralom megmaradt emlékeiből.

Szent Márk torony

A Szent Márk torony a XV. századból származik. Sok turista fényképezkedik a bástyára emlékeztető torony mellett, azok pedig, akik szeretnék belülről is megtekinteni a tornyot, ezt belépőjegy váltása után tehetik meg. A torony tetején egy hangulatos kávézóból élvezhetjük a kilátást.

Az erőd megtekintése után már csak egy rövid séta vezet a szigetet a parttal összekötő hídig, ahonnan a kirándulásunkat kezdtük! Érdekesség, hogy a sziget mindössze 500 méter hosszú és 250 méter széles, így megkerülése nem túl fárasztó feladat!

Hasonló cikkek
Mikor és miért látogassunk el Horvátországba? - Horvátország szezonokra bontva Mikor és miért látogassunk el Horvátországba? - Horvátország szezonokra bontva

Horvátország számos magyar turista kedvenc úticélja, ha nyaralásról van szó. Ez a varázslatos hely azért is népszerű, mert rengeteg oldalát élvezhetik ki az ide érkezők az időjárástól, a helyszínektől és a helyi látványosságoktól függően. De vajon melyik szezon az ideális számunkra?

Most összeszedtük, hogy mikor és hogy miért érdemes ellátogatni Horvátországba!

Bővebben
742
Mit lehet csinálni Trogirban? Mit lehet csinálni Trogirban?

Trogir Horvátország egyik legszebb kisvárosa – középkori falaival, gyönyörű épületeivel és igazi mediterrán hangulatú tengerparti sétányával számos turistát lenyűgöz. Lássuk, mi mindent lehet csinálni a gyönyörű városkában!

Bővebben
2367
Hozzászólások
Írjon megjegyzést
Kérdése, kérésed van?

Ne habozz, lépj velünk kapcsolatba! Csapatunk a hét minden órájában a rendelkezésedre áll és szívesen válaszol minden kérdésedre!

Hogyan foglaljak?
Legkedveltebb kirándulásaink
Hasznos infók nyaralásod során!
Trogir – a város, melyben minden kőnek története van
Trogir – a város, melyben minden kőnek története van

Trogir a színek és formák kifogyhatatlan tárháza. A felejthetetlen tartalmú város évszázadokon keresztül épült, bölcsen és részletgazdagon. Trogir Közép-Dalmácia egyik legszebb gyöngye, melynek partjait az Adriai-tenger öleli körül.

2019.02.25.
Egy nap Trogirban – 1. rész - az Óváros központja
Egy nap Trogirban – 1. rész - az Óváros központja

Ha Trogirban vagy a környékén töltöd a nyaralásodat, mindenképp érdemes a sok strandolás mellett legalább egy napot városnézéssel töltened. A gyönyörű óváros, mely egy kis mesterséges szigetecskén fekszik, gyönyörű, régi épületekkel és megannyi érdekes látnivalóval várja a turistákat. Mutatjuk, mit érdemes körbejárnod Trogiri sétád során!

2019.03.15.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.