Kék Lagúna körutazás Trogirból

A Kék Lagúna az Adria gyöngyszeme. Sekély és kristálytiszta vize kellemes fürdőzésre, búvárkodásra és más, tipikusan nyári aktivitásokra. A kirándulás Trogirból minden reggel 9:00-kor indul. Okrug Gornji helységből 8:20-kor indul a “Mango” taxihajó, amely a kirándulásjegy felmutatásával ingyenesen elhoz Trogirba, ahonnan a nagyobb hajó indul.

A hajó a trogiri kikötőből indul, a személyzet pedig üdvözlő itallal várja a kirándulókat – választhatod a frissítő limonádét vagy megkóstolhatod a híres dalmát növényi pálinkát, a Travaricát. A Kék Lagúna felé vezető úton 12 aprócska, meseszép sziget mellett haladunk el.

Kék Lagúna – fürdőzés a kristálytiszta vízben, ínycsiklandozó tengeri ebéd

Első állomásunkra 10 óra környékén érkezünk és 3 órát töltünk a szigeten. A szabadidős program alatt mindenképp érdemes megmártózni a tengerben – a Kék Lagúna sziklás partszakasza és sekély vize egyedülálló fürdőzési élményt nyújt az idelátogatóknak, a snorkeling (szabadtüdős búvárkodás) szerelmesei számára pedig igazi paradicsom ez a part. Azok a kirándulók, akik szeretik a kalandokat, felfedezhetik a sziget minden rejtelmét. Ha szívesebben pihennél a hűvösben, a sziget éttermének többszáz éves fenyőfái alatt találsz menedéket a nap elől. A személyzet gondoskodik a hideg, frissítő italokról, neked pedig csak annyi a dolgod, hogy ellazulj és élvezd a festői szépségű tájat.
A kirándulás árába foglalt ebédet 12:30 körül kezdik felszolgálni. A szabadidős aktivitások után biztosan jól fog esni a kiadós menü. Választhatsz igazi tengeri ínyencséget, rozmaringgal fűszerezett grillezett halat, de ízlésed szerint rendelhetsz csirkét vagy vegetáriánus menüt is. Az ebéd mellé természetesen friss salátát és finom kenyeret is felszolgálnak, a Vis szigetéről származó dalmát fehér- és vörösborok pedig megkoronázzák a gasztronómiai élményt. A laktató finomságok elfogyasztása után folytatjuk utunkat a következő megálló felé.

Maslinica – délutáni pihenés a hangulatos kisvárosban

Kirándulásunk következő megállója Solta szigete. Hajónk körülbelül 14 órakor köt ki a hangulatos Maslinicán. A másfél órás szabadidős program számos lehetőséget kínál. A városka régi épületei igazi időutazásra kalauzolnak el. A szigeten található az 1603-ban épült Marchi családi kastély – ugyan a reneszánsz remekmű belseje nem látogatható, az épület kívülről is varázslatos. Azokra, akik a laktató ebéd után csak egy jó kávéra vágynak, egy hangulatos tengerparti kávézó vár, meseszép kilátással. Akiknek a Kék Lagúnában való fürdőzés csak meghozta a kedvét az úszáshoz és a strandoláshoz, folytathatják a vízi aktivitásokat a sziget strandján.

A hajó 15:30-kor hagyja el Maslinicát – első megállója Trogir városa, 16:30 tájékán, Okrugba pedig 17:00-kor érkezik meg a taxihajó.


Fontos időpontok és a kirándulás ára

Indulás: minden nap, 09:00-kor

Visszaérkezés: 17:00 tájékán

Kirándulás nyelve: Angol


Mit tartalmaz a kirándulás:

  • Szállítás/utazás fa hajóval
  • Italok a fedélzeten (víz, gyümölcslé és pálinka)
  • Ebéd (hal vagy csirke, saláta és bor)
  • Vegetariánus/gluténmentes opció
  • Snorkel/Felszíni búvárfelszerelés (csak letét ellenében kérhető)

Kinek nem ajánlott  a kirándulás:

  • Terhes nők
  • Mozgáskorlátozott emberek
  • Kerekesszék-használók

Árjegyzék 2024.10.01-ig:
Felnőtt: 55€
Gyermek (4-11 év) – 27,5€
Gyermek (2-4 év) - 10€
Gyermek (0-2 év) – ingyenes

Az iranytrogir.hu weboldalon található kirándulások ára megegyezik a szervezőnél érvényes közvetlen árakkal.


Milyen fizetési módokat használhatok?

>>> Részletes tájékoztatót ide kattintva tudod elolvasni...


Megismernél minket személyesen is vagy inkább a helyszínen foglalnál?

Keress minket Trogírban vagy válaszd a helyszíni fizetést! Érdeklődj a +36 62 300 105-ös számon!

Ling Tamás
A kék laguna tetszett a gyerekeknek. Gazdag a tengeri élővilág, élmény snorkelezni. A hajó legénysége korrekt és segítőkész. volt.
Tómács Renáta
Hibátlan szervezés és nagyszerű kommunikáció, a szervező azonnal választ adott minden kérdésemre. Szuper egésznapos program bárkinek, kiváló ár-érték arány.
Szoták-Benyovszki Bea
Nagyon szuper volt,segítőkész volt a szervező! Máskor is jövünk :-)
Varga Fanni
Kellemes hajó kirándulás, a kék lagúna nagyon szép. Finom ebédet kaptunk a szigeten, minden rendben volt. Ajánljuk mindenkinek
Papp Imre László
A legenyseg nagyon kedves volt, minden szukseges infot kaptunk. Az utazas soran meglatogatott helyek csodasak voltak. Az ellatas is megfelelo volt. Koszonjuk!
Dr. Fábián Dezső
Teljesen meg voltunk elégedve mindennel! Korrekt tájékoztatás, kellemes hajózás (Rizlina), jó zene a hajón :-). Volt idő strandolni, szétnézni, nem kellett az órát figyelni. Gluténmentes étkezést is biztosították.
Gonda Nóra Erzsébet
Maximálisan elégedett voltunk mindennel. Felejthetetlen élmény volt, a személyzet kedves volt, segítőkész. Az ebéd laktató és finom volt. Gyönyörű napot töltöttünk el a szigeteken. Ajánlani fogjuk másoknak is.
Tamás Oláh
Nagyon jól èreztük magunkat, jó volt a kiszolgálás, ès kedvesek voltak.Minden a leírtak szerint, pontosan történt a megbeszéltek alapján. A túra nagyon szép volt.
Haraszti Tamás
Korrekt szervezés, azt kaptuk, amit ígértek.
Sipos Ádám
Kedves a kiszolgálás, szép helyek, finom ebéd :)
Fenyvesi Csabáné
Köszönjük szépen ezt a tartalmas kirándulást, nagyon jól éreztük magunkat. A kapcsolattartás az utazás előtt, a kiszolgálás, finom ebéd, ital számunkra tökéletes volt.
Hajdu Csaba
Tökéletes szervezés. Tökéletes kivitelezés. Az egész nap csodálatos volt.
Tóth Viktor
Tisztelt Szervezők! Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget, hogy résztvehettünk az Önök szervezéseben a Kék lagúna hajókiránduláson. Nagyon jól éreztük magunkat! A személyzet kedves és figyelmes volt, finom volt az általunk megrendelt ebéd. Biztos vagyok benne, hogy ha újra megyünk Horvátországba igénybe fogjuk venni a szolgáltatásukat, illetve már több ismerősömnek is ajánlottam Önöket. Tisztelettel: Tóth Viktor
Erika Mandi
Ételek finomak voltak és a legénység hozza állása és munkája példa értékű volt ????????
Terman Richárd
Minden a legnagyobb rendben volt. Az utazás során végig kedvesek volt a hajó legénysége. A táj meseszép. Az ételek tényleg finomak és laktatóak voltak. A szervezők pedig nagyon segítőkészen álltak hozzánk végig. Nagyon nagy élmény volt számunkra.
Ecseriné Csulák Csilla
A Kék lagúna körutazás fantasztikus kirándulás! Nagyon jól éreztük magunkat, gyönyörű helyeken jártunk! Köszönjük a szervezőknek!
Kis Vali
Nagyon jó volt a kirándulás, nagyon profi volt a kommunikáció előtte az Irány Trogir szervezőkkel. Egyetlen dolog nem tetszett : a Kék Laguna megérkezés után követni kellett a hajó személyzet egyik tagját, hogy megmutassa az éttermet. Ez egy teljesen felesleges dolog, el is lehetne magyarázni, és nem ezzel tölteni feleslegesen kb 15 percet. A hajózás nagyon jó volt, a Kék Laguna nagyon szép, az ebéd finom volt, a 2. megálló is nagyon hangulatos volt! A visszafele úton a dinnye igazán kedves gesztus volt!
Veres Gabriella
A szervezés rendben volt, de a Trogirból tovább induló hajó nagyon zsúfolt volt. Illetve jó lett volna némi idegenvezetés, hogy merre járunk, mit látunk éppen. A lagúnás sziget kissé kizsákmányolt, túl sok a turista. Emiatt sajnos a báját elveszitette.
Németh Adrienn
Nagyon pozitív hogy magyar a szervező, így aki kevésbé tud jól angolul az is el tud menni egy ilyen szinvonalas programmra a nyaralás alatt! Kedves személyzet, türelmesen megvárják a pár percet későket. Hatalmas segítség hogy a parkolásban is kaptunk segítséget hogy hol éri meg. Köszönünk mindent, minden csodás volt, az ebéd hihetetlen finom volt!
Sarkanti Tibor
Nagyon jól éreztük magunkat,!!! Köszönjük a lehetőséget ????
Szeip-Dudás Lilla
Minden nagyon szuper volt. Kedves volt mindenki. Finom volt az ebéd is. Picit a délelőtt beborult, és esett is, akkor szomorúak lettünk, féltünk, hogy egész napunk ilyen borús lesz, de délután kisütött a nap. Örök élmény marad ez számunkra. Köszönjük szépen, hogy részt vehettünk ezen a csodás hajós kiránduláson. És külön köszönjük Ervinnek a segítséget!
Rádi József
Minden nagyon fantasztikus volt.
Vanek Gergő
Remek kis egésznapos program. A tenger gyönyörű, az ebéd finom. Maslinica városka egy gyöngyszem! Megéri a kirándulás az árát, amely igen kedvező.
Szilvási Fanni
Nagyon jól éreztük magunkat, minden csodálatos volt! Köszönjük szépen!
Károlyi Zoltán
Maximálisan elégedettek voltunk,mind a szervezéssel, mind az úttal .A személyzet nagyon kedves és segítőkész a hal kifejezetten finom volt. Az IrányTrogir.hu foglaltunk jegyeket amit a helyszínen kellett kifizetni. Ajánlom bárkinek aki szeretne egy napot eltölteni hajókázva kirándulni , külön kiemelném a szervezők Ervin és Laura segítőkészségét.
Maróti Péter
Azt kaptam amire számítottam. Nagyon jó volt a szervezés. A személyzet nagyon kedves, rugalmas. Az étel finom volt. Jól éreztük magunkat, ajánlanám bárkinek.
Gembiczki Dóra
Családilag vettünk részt a kiránduláson, mindannyiunknak nagyon tetszett az egész utazás! Gyönyörű helyekre jutottunk el, és nagyon finom, bőséges ebédet kaptunk. A hajón a fiúk végig nagyon udvariasak és aranyosak voltak, körbejártak italokkal, és gusztusosan felszeletelt dinnyével is, segítettek a be- és kiszállásnál. Kutyabarát társaság, jöhetett velünk Benji is (shi-tzu). Köszönjük nektek ezt az élményt, az életreszóló emlékeket!
Frank Anita
Nagyon szerettük a kirándulást, finom volt az ebéd, kedves volt a személyzet. Szívesen jövünk máskor is.
Strenner Attila
Köszönöm szépen az élményt egy életre szóló volt,remélem hogy még lesz benne részünk a csalàddal.
Burák Attila
Szuper udvarias személyzet, minden flottul ment. Finom étel, meglepi dinnye parti délután. Csodás szigetek. Hatalmas élmény. Köszönjük
Dr. Gajdánné Lencsés Natália
Csodálatos környezet, hely. A kapott ételek, italok finomak voltak. A hajókapitány és legénysége nagyon kedvesek voltak. ☺️ A víz kristálytiszta, meseszép színekkel, de nagyon hideg volt. ???? Visszafele úton dinnyét kaptunk, jól esett a melegben. Köszönjük Ervin és Laura a szervezést és a kedvességed! ☺️
Kollár Kata
A várakozásnak megfelelő. Korrekt és barátságos szervezés, nagyon jó program.. Külön megjegyezném az ellátást ami szintén nagyon jó volt.
Attila Krasznai
Remek hangulatú kirándulás.
Istvan Varosi
Minden nagyon szép volt. Az idő mindenre elegendő volt. Az étel délben kicsit alul múlta az elvárásokat.Otthon a gyors fagyasztott csirke jobb volt. Mindenkinek ajánlom aki nem az ebédért jön ide.Nagyon jól éreztük magunkat Köszönjük szépen
Orbànné A.Krisztina
A kék lagúna csodás volt,az ételek finomak.Viszont a màsodik szigeten màr nagyon unjàk a turistákat,szerintem nem itt kellene megàllni.
Farkas Éva Anna
Kék lagúna egy csalódás volt. Rengeteg hajó és a mirelit csirkemell kiábrándító.
Zsiri Mercédesz
Szuper kirándulás, mindenkinek ajánlom. Rugalmasan kezelték a foglalásunkat, minden kérdésünkre kaptunk választ. A hajón a személyzet kedves volt, az utazás során kapott italok és ételek finomak voltak. A kék lagúnában csodálatos volt az állatvilág, érdemes búvárszemüveget vinni. Legközelebb is ezzel a csapattal szervezünk kirándulást!
Szabó Tibor
Remek szervezésű kirándulás volt , kedves kiszolgálással. Köszönjük !
Kárpáti Bence
Tökéletes volt minden! Gyönyörű helyeken járhattunk, finom ebéddel és nem utolsó sorban nagyon jó legénységgel! Csak ajánlani tudom!
Góber Gabriella
Szuper kirándulás volt, csodás élmény, kihagyhatatlan :)
Toncseff Attila
Sziasztok. Nagyon élveztük a hajóutat, finom volt a kajcsi...csak az a fránya eső ne lett volna. Több fedett hely elkelt volna az étteremnél. Az út félbeszakadt, de kaptunk visszatérítést. Összességében pozitív élmény volt. Köszönjük
Jánki Zoltán
Minden rendben volt, pontosan indultunk, welcome drink fogadott, ebéd teljesen rendben volt, visszaútra pedig friss gyümölcsöt kaptunk. A meglátogatott szigetek nagyon szépek, különösen a Kég Lagúna.
Horváth László Zoltán
Kitűnő szervezés és szervezők, segítőkész és rutinos csapat, gyönyörű tájak.
Machnicz Tünde
Komlósi Andràs
Nagyon jól éreztük magunkat. Hálásak vagyunk a profi szervezésért, ajánljuk mindazoknak akik arra vágynak, hogy magyar nyelven, korrektül tájékoztatva, aggódás nélkül teljék a vakációzás. Csodás helyekre jutottunk el. Külön köszönet Ervinéknek, a gyors és kiváló szervezésért. Kalandra fel???? András és Detti
Gábor Mihálkó
Látványosabb dologra számítottunk. Az üdvözlőital elmaradt, az ebéd felejthető. Összességében hajókáztunk egy jót és fürödtünk a tengerben, de semmi több.
Bohos Nóra
Sziasztok! Nekünk tetszett, olyan volt, mint amilyenre számítottunk. A leírásnak teljesen megfelelt az útvonal, az étkezés, az innivaló. A személyzet is kedves volt. Egy negatívumot tudnék mondani, de ez egyáltalán nem a szervezés számlájára írható. A Kék-lagúna ránézésre tetszetős, de a vízbe bejutás kicsi gyerkőccel macerás és a víz alatti élővilág se extrább bármelyik környékbeli strandnál :) Mi egyáltalán nem bántuk meg, hogy elmentünk, a gyerekek is élvezték. :)
Nemes ábel
Fantasztikus volt mindenkinek ajánlom mert nagyon kedvesek a matrózok és a szigetek is gyönyörűek felejthetetlen élmény köszönjük a lehetőséget hogy veletek útazhatunk ezen a csodálatos kiránduláson:)
Kissné Kozma Vivien
Szuper szervezés már a legelején. Mindent elmondva, minden kérdést megválaszolva foglaltuk le a kirándulást. Okrugról átérve Ervin is ott volt segített,szintén elmondta mikre figyeljünk. A hajókirándulás ár érték arányban tökéletes. Sajnos a miénk nem volt teljes az időjárás miatt de még így is nagyon is élvezhető volt. Végig nem esett így azért annyira rosszul nem jártunk, sajnos a másik szigetre nem jutottunk át de érthető volt a szeles idő és a hely adottságai miatt. Ez miatt sem lett bennünk rossz érzés. A személyzet kedves figyelmes volt velünk végig. Volt oda fele fogadó ital vissza fele dinnye nasi :) Az ebéd nekünk elegendő is volt. Az időjárás adta helyzet miatt pl. meg is lett kérdezve a társaság menjünk vissza Trogirba vagy miután végre napos idő lett maradjunk még a szigeten. A többség döntött kaptunk még egy órát fürdőzni. A sziget nagyon szép, a stílusa, a napágyak hinták az egésznek nagyon jó feelingje van. Vissza fele úgy volt írva első megálló Okrug. De végül Trogirból ugyan az a taxihajó vitt vissza minket. Ez sem volt természetesen probléma. Az időjárást figyelve, beszélve Ervinnel lett volna lehetőség átrakni a kirándulást, de mi végül bevállaltuk. Köszönjük a rugalmasságot, figyelmet és szuper szervezést!
Mucsiné Nagy Rita
Nagyon jól éreztük magunkat, jó társaság,szép helyek! Az ebéd finom volt,főleg a hal!! Vissza felé volt egy kis hullámzás,ami fokozta a hangulatot (pár embernél nem ????????!) jött a vihar!!! Nekünk nagyon jó napunk volt ????!!! Köszönjük!!!
Kováts-Nagy Erzsébet
Nagyon jo volt a kirándulás, jól éreztük magunkat. Gyönyörű helyeken voltunk.Köszönöm a szervezést.Ha jővőre is jövünk lehet még mást is menéznénk.
Vámos Eszter
A kirándulás szuper volt, azt kaptuk amit ígértek. A hajó kapitánya és legénysége kedves és segítőkész,. Jó hangulat, üdvözlő ital, finom ebéd, gyönyörű helyek. Hazafelé még dinnyét is kaptunk. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Köszönjük szépen iranytrogir.hu
Magdi Rupcsó
Gyönyörű helyszín, hajóút látványos- kék lagúna gyönyörű, gyerekkel megközelíthető és legszebb élmény Trogir mellett!
Julianna Patkós-Varga
Minden rendben volt, csodálatos volt az utazás, a személyzet kedves és segítő kész volt. Az ebéd isteni finom volt.
Halasi Judit
Jól szervezett kirándulás. Csodásan éreztük magunkat. Mindenről pontos tájékoztatást kaptunk előre is és a helyszíneken. A helyi "pálinka", amit a hajón kínáltak reggel, meg sem közelíti a jó magyar pálinkát :D De azért figyelmeztettek, hogy erős. A kék lagúna csodálatos, a szigeten a gabóca koncert is varázslatos az óriási fenyők árnyékában. A beach ibizai hangulatot idéz a makramé napozószékekkel, hintákkal és zenés bárral. Solta kikötője pedig békés olasz életérzést ad régi épületeivel.
Gulyás Lelle
Alapvetően jó volt a kirándulás, élveztük. A grill hal szuper volt, de a bolti panírozott csirke kenyérrel kicsit kiábrándító volt. Az időt tartották végig a szervezők, minden úgy történt, ahogy a leírásban volt.
Melovics Sándor
A kiszolgálás a leírtaknak tökéletesen megfelel. Az ebéd szuper volt. A hajó személyzete segítőkész. Mindennel meg voltunk elégedve. Aki egy szép napot szeretne eltölteni, csak javasolni tudom.
Máté Neumann
Mindenkinek ajánlom. Csodaszép helyek, remek élmény.
Medovarszky Viktoria
A kirándulás szuper volt, az első szigeten felszolgált ebéd (hal) mennyei volt! A személyzet nagyon kedves és figyelmes volt. Az egyetlen gondunk azzal volt, hogy a túra leírásánal azt írtak, hogy hatalmas fák alatt lehet husulni, ezzel ellentétben a strandon egy fa sem nyújtott husulest a forró napsütés ellen. Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom a kirándulást!
Kiss Balázs
Tökéletes volt a mostani egy kicsit más stílusban telt a szél miatt de kirándultunk egyet a kék lagúna szigetén,délután már a Soltán nagyon jó idő volt.Kedvesek és segítő kész volt mindenki ahogy ti is.Nagyon szépen köszönjük a segítséget.A jövőben még biztos felvesszük veletek a kapcsolatot nem véletlen választottunk most is titeket.Köszönjük szépen!
Teller Krisztina
Minden nagyon szuper volt. A hely csodálatos, méltón kapta a Blue Lagoon nevet. Nekünk nagyon tetszett és az ebéd is nagyon finom volt. Köszönjük az élményt.
Szabó Mária
Tökéletes szervezés, tökéletes információk,finom bőséges ebéd, csodálatos látvány .... maximálisan elégedettek vagyunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ne hagyjátok ki..hatalmas élmény. Erwin és Laura köszönünk mindent!!!
Rácz Adrienn
Nagyon szép helyeken jártunk, kedves a hajó személyzete, bőséges volt az étel és ital.
Mocsári Balázs
Köszönjük a csodás élményt! :)
Losonczi Csontos Anikó
A kiràndulàs jó volt!Jól êreztük magukat! Amennyit fizettünk annyit kaptunk!
Rita Anger-Gaál
Petz Gábor Olivér
Nagyszerű szervezés, csodálatos állomások, finom ebéd, kedves személyzet. Köszönjük a szervezést és a sok segítséget a kisfiúnk számára is. Szép emlékkel tértünk haza.
Szabó Máté
Tökéletes kirándulás volt! A kék lagúna gyönyörű, az ebéd finom volt nagyon, a legénység hozzá állása és kedvessége kifogástalan! Szervezés is Tökéletes! Felejthetetlen kirándulás volt! Köszönjük
Majoros Ivett
Nagyon remek lehetőség, hogy magyar nyelven tudtunk kommunikálni a szervezőkkel. Segítőkészek voltak a kérdéseinket illetően. A hajón angolul kommunikáltak. Csodás volt a Kék Lagúna tengeri elővilága. Ott kaptunk finom és kiadós ebédet. A következő megállónál várost néztünk, ahol lehetett fagyizni és volt több kis étterem, bár. Hazafele tartva a hajón dinnyét is kaptunk. Összefoglalva teljesen megérte bátran ajánlom mindenkinek. :)
Hetényi-Kulcsár Klára
Nagyon jól éreztük magunkat! Elég időnk volt fürdeni, kirándulni, körbe nézni a szigeteken, a látvány pedig csodás. A hal nagyon finom volt, és az üdvözlő ital sem maradt el. A szervezők mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat! Köszönünk mindent!
Szepne Toth Gyorgyi
Minden nagyon rendben volt. A helyek ahol megálltumk, az ebéd fantasztikus. Gyors kiszolgálás. Mégegyszer is elmennék.
Takács Zsuzsanna
Nagyon jól éreztük magunkat. Szép volt a part, finom volt az étel. Minden szuper volt.
Éva Nagy
Nagyon jól éreztük magunkat, meseszép volt minden !
Némethné Szőnyi Katalin
Gyönyörű hely, segítőkész, kedves személyzet. Az utazási irodának külön köszönet a rugalmasság miatt, hiszen utolsó napokban változtatunk úticélt???? Csak ajánlani tudom őket????
Potharn Zsanett
Nagyszerű élmény volt! A lagúna csodálatos volt, az étel finom, a szervezők nagyon kedvesek!
Fehér Gábor
Belső Kristóf
Nagyon jól éreztük magunkat, minden tökéletes volt. Örök emlék lesz.
Budai Zsuzsanna
Összességében elégedettek vagyunk, gyönyörű volt a kék laguna. Az ebéd finom volt, bár a karszalagokat fordítva kaptuk indulásnál, de nem reklamáltunk, mert a hal is ízletes volt. A limonádét nem sajnálták, a haza úton kifejezetten jól esett a gyümölcs. Ervin nagyon kedves, még a foglalásnál ejtett hibám ellenére is megtalált, rám írt. Nem hiába, hogy a magyar szállásadónk őt ajánlotta. Szívből ajánlom én is mindenkinek.
Varga Éva
Tökéletes szervezés, nem volt telezsúfolva a hajó, mindenki kényelmesen elfért. Frissen készített, nagyon finom ebéd, frissítők egész nap, Visszafelé finom dinnye szeletek. izgalmas hullámok a tengeren. Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük mindenkinek a munkáját. Szívesen ajánlom mindenkinek. Kisgyerekeseknek is.
Czeglédi-Drotár Anita
Csodálatos élmény volt.
Naszári Lajos
Fantasztikus volt a kirándulás, ajánlom mindenkinek!
Csóry Péter
Kedves Ervin&Laura! Tetszett a kirándulás! Talán egy kis idegenvezetés hiányzott,de így is élveztük. Az étel is finom volt. Köszönjük szépen
Nagy Viktor
Nagyon elégedettek voltunk!Az első sziget ahová mentünk egyszerűen fantasztikus volt.A második helyszínen talán kicsit hosszabb időt is tölthettünk volna,de összességében maximálisan elégedettek vagyunk,mindenképp ajánlani fogjuk! Nagyon köszönjük az élményt!
Frónáné Gazdag Krisztina
Köszönjük szépen a lehetőséget összeségében elégedettek voltunk
Brigitta Jega-Szabo
Csodálatos hajós kirándulás. Egész napra színes programokkal, fantasztikus kiszolgálással. A legszebb szigetek, tengerpartok, lagúnák látványa tárul elénk, egész nap.
Mráz Anita
Szuper szervezés, minden a megbeszéltek szerint történt. Kedves és figyelmes volt mindenki, ételek is finomak. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Hanol Ferenc
Sokan dicsérték a túrát, nem is csalódtunk. Felejthetetlen élmény volt, gyerekek is nagyon élvezték. A legénység nagyon kedves.
Budai Zsuzsanna
Nagyon szép helyre hajóztunk, csodálatos élményeink lettek, finom volt az ebéd, minf a csirke és a halétel is. Egész napot kitöltő hsjókázásban volt részünk, visszafelé delfinekkel is találkoztunk, ami plussz egy fantasztikus élmény volt! Hajón italfelszolgálás és uzsonnára dinnye volt hűsítőként! Csak ajánlani tudom ezt a szervezett hajókirándulást mindenki részére!
Mária Kiss
Nagyon kellemes volt a hajóút, bár az elején kicsit megijedtünk, hogy nem férünk fel a hajóra, annyian voltak. Kisse zsúfolt volt a hajo, de 1 asztalnál ültünk egy masik magyar csaladdal, akikkel összebarátkoztunk az ut alatt. Szép volt a kék laguna es az ebed is finom. Maslanicán picit sétáltunk es fagyiztunk. Kedves volt a szemelyzet is. Csak a hajon a hely így szűkös volt.
Baranyi Szabolcs
Egy nagyon kellemes és jól szervezet kiránduláson vettünk részt. Az iránymutatások melyek a megközelítésről és a parkolásról szóltak pontosak és egyértelműek jól követhetőek, így nem volt idővesztés. Csodálatos környezet adta látványt élvezte a család minden tagja. A személyzet barátságos és segítőkész. Reméljük lesz még lehetőségünk találkozni.
Beáta Jánossy
Minden nagyon szuper volt,a személyzet kedves,figyelmes.A helyek csodásak,az étel is finom volt????Ajánlom mindenkinek Ervint és Laurát,mi egész biztos vissza térünk ,köszönjük.
Karancz-Vida Adrienn
Minden szuper volt. A szervezés, a hajóút, a megállók, programok, étel, egy szóval így kell ezt csinálni!
Szaniszlóné Kovács Ildikó
Maga a kirándulás szuper volt,szép helyeken jártunk. A Mangó hajótaxi meghibásodása viszont először mosolyogtató buli volt,de a második leállás visszafelé (sodródás a nyílt vízen)már félelmet keltett a gyerekekben. Amit láttunk,hogy a hajós emberek összetartása,segìtőkészsége példaértékű!
Töreki Bertold
Meseszép!! Mindenképp megéri eljönni. A Kék Lagúna élményt mindenkinek át kell élnie. A képek nem adják át azt a csodás látványt. Az ebéd finom és kellemes. A hajóút nagyon élménydús. Odafelé helyi pálinka visszaúton dinnye A személyzet nagyon kedves. Páran negatívan fogták fel, hogy egy személyzetis elvitt minket az étteremhez ahol az ebéd lesz és csak utána kezdődött a szabad program, de enélkül szerintem sokan csak bolyongtak volna. A Kék lagúnában ingyenes és istenien finom Limonádé kapható. (Plusz víz és bor) Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Kollar Kata
Köszönjük az élményt. Nagyon jól éreztük magunkat. Ismét egy szuper szervezés.
Varga Aurélia
Kedves Laura és Ervin. Párommal ez az első nyaralásunk Trogirban, csodálatos minden. Mindenképpen szerettünk volna fakultatív programra is jelentkezni a különlegesebb helyek miatt. Jó döntés volt, felejthetetlen élménnyel lettunk gazdagabb. A kék lagúna valami gyönyörű szép, a partja is nagyon hangulatos. A hajó személyzetei segítőkészek és udvariasak voltak, az étel ital kínálat is szuper volt! Köszönjük a segítséget, biztos vagyok benne, hogy még találkozunk. ☺️
Lengyel Péterné
Minden tökéletes volt, nagyon élveztük! Köszönjük az élményt!
Sramek Péter
Nagyon jó volt minden,a kék laguna gyönyörű volt! Tökéletes szervezés! Köszönjük az élményt!
Horváth Adrienn
Nagyon jól szervezett út volt, gyönyörű táj, egyszerű de finom ebéddel. Teljesen elbűvölő a tenger szépsége. Sajnos sokan felfedezték maguknak, ezért rengeteg túrista volt, de ezen nem csodálkozom, mert lélegzet eláll a látványtól. Köszönöm a szervezőknek.????????????????????❤️❤️❤️❤️❤️
Frei Ernő
Nagyon szuper program. A hajózás és a búvárkodás a Kék Lagúnában is nagy élmény volt. Sajnos a hajón felszolgált víz számunkra ihatatlannak bizonyult, de összeségében élveztük a kirándulást.
Baranyi Gabriella
Kellemes napot töltöttünk a hajón és a szigeteken. A személyzet kedves, gyors és segítőkész volt. Köszönjük!
Udvardi István
Sziasztok, személy szerint nekem jobban tetszett a második úticél, ezért én több időt töltöttem volna ott és kevesebbet a Kék Lagúnában, aminek az értékéből rengeteget elvesz, hogy kék víz helyett szinte csak hajókat és csónakokat lát az ember. Senki sem magyarázta meg, hogy miért csak 55 perc jutott Solta szigetén a beígért 90 helyett...
Pécsiné Szilágyi Kitti
Nagyon jól éreztük magunkat, teljes mértékben azt kaptuk amit vártunk.
Litauszki Zoltán
Tökéletes szervezés.. Gyönyörű a hely. Finom volt az ebéd. Nagyon jól éreztük magunkat. Laura és Ervin nagyon kedvesek, és segítőkészek. (Kék lagúna körutazás)
Stieber Zoltán
Köszönjük a lehetőséget! Igazán kellemes, izgalmas, lenyűgöző kirándulás volt! A személyzet kedves, a hajó kényelmes volt. ???????? A laguna csodálatos, máskor is szívesen elmegyünk!
Judit Gálné Spitzmüller
Köszönjük a szervezést???? nagyon jól éreztük magunkat mind a gyerekek mind a felnőttek részéről???? az ebéd nagyon finom volt a hely csodálatos ❤️
Bujdosó Csaba
Szuper szervezés, profi személyzet, csodás látnivalók, finom ételek. Mindenkinek bátran ajánlom nem fognak csalódni.
Kovács Zsuzsanna
Jól éreztük magunkat bár kicsit rövidebbre sikerült a program. A városba csak 50 percünk volt ami nem sok mindenre volt elég illetve 17:30 helyett már 16:30-ra visszaértünk Trogirba. Illetve a frissítő ital kínàlása a hajón az elmaradt.
Takacs David
Kellemes napot töltöttünk el a Kék-Lagúna körutazás keretében a Solo hajón. Az ebéd finom és bőséges volt, a legénység kedves. Ajánlom mindenkinek!
Rácz Tünde
Fantasztikus volt, szép helyek, kedves és segítőkész személyzet.
Gábor Báló
Tökéletes kirándulás családdal jó a szervezés! Köszönjük!
Nagy Péter
Köszönjük szépen a programot nektek! Nagyon jól éreztük magunkat. A kék lagúna csodálatos volt és egyszerűen felejthetetlen. Az ebéd ízletes és kiadós. Maslinica városa remekül tükrözte a horvát kikötő városokra jellemző nyugodt, barátságos hangulatot. Külön köszönjük Ervinnek barátságos és segítőkész hozzáállását. Ami viszont furcsa volt, hogy a hajó az ígért 17:30 helyett 16:40 körül kötött ki trogírban, de amint látom ez az időpont már javítva lett a weboldalon. :)
Gömöri Csaba
Sajnos csalódottak vagyunk, mert a fürdőhelyen nem volt árnyék sehol, gyerekekkel fürödni rendkívül nehézkes. A tömeg gyakorlatilag megöli a hely varázsát. Az árak nagyon magasak, minden csak a bevételről szól. Ár/érték arányban gyenge program. Az ennivaló finom volt, a szervező hozzáállása készséges volt.
Papp Nóra
Nagyon èlveztük az utat. Az első megállóhely remek alkalom volt snorkelezni, gyönyörű volt a tenger, az ebéd is finom volt. Kedves gesztus volt vissza úton a dinnye. Máskor is szívesen mennénk, csak ajánlani tudom.
Berekné Hunya Katalin
Nagyon tetszett a kirándulás. A személyzet nagyon kedves volt. Szép élményekkel lettünk gazdagabbak. Ajánlom mindenkinek!
Kránicz Alex
Megéri az áràt teljes mértékben!
Kis-Balázs István
Klassz volt, minden tetszett és ár/értek arányban tökéletes élmény, illetve szolgáltatás. Tipp: érdemes búvár szemüveget és pipát (legjobb a snorkel) vinni, hogy a korall zátonyokat meg lehessen csodálni. Szuper élmény volt.
Nógrádi Frank
A hely ahol jártunk gyönyörű volt. A foglalás és kapcsolatfelvétel gyors és gördülékeny volt. Nagyon kedves volt az úr akivel beszéltem (gondolom a tulajdonos), mindenről pontosan tájékoztatott. Jó tanácsként, összehasonlítva más ilyen jellegű kirándulásokkal, lehetne kicsit több a program, a kirándulásvezetők elláthatnának több információval a környékkel kapcsolatban, lehetne egy kis történelmi ismertető, a hajón szerintem lehetne zene is. Más kirándulók, akikkel utaztunk is hasonló véleményen voltak ezekkel kapcsolatban. Mindezt leszámítva nekem jó élmény volt.
Hegedűs Martin
Nagyon jó volt. Fantasztikus élmény. Kedves személyzet.
Tamics Ibolya
A szervezés és a személyzet a hajón első osztályú . Az ebéd ízletes. A napozó ágyért elkért 10 euró sok. A mosdó használatért is pénzt kértek.
Spander Alexandra
Nagyon jól sikerült a hajó kirándulás! Igaz harmadjára jutottunk el, az előző két alkalom az időjárás miatt meghiúsult. Ervin ez alatt is folyamatosan tájékoztatott mindenről és tartotta a kapcsolatot. A Kék Lagúna csodálatos volt és Maslinica is. A hajó személyzet kedves és körültekintő. Jövőre is megyünk!
Dékány Zoltán
Nagyon kedves személyzet, tényleg ingyen volt az ital mindig kikötésnél is, egy nek mindenképpen jó étel ( föleg ezért az árért ) ami negatívum volt számomra de ez nem tartozik kózvetlenül a hajózáshoz az az első kikötő helyen lévő étterem. Az igazi szarom bele személyzet 4 kávé 18 euró kanál nélkül szívószállal stb. De ez nyilván nem volt kótelező program. De mind az utazásszervezö mind a hajószemélyzet profi, pontos aevítökész volt. 50 euróért nagyon megérte, kint ez kb. egy vacsora ára itt ezért hajókázás, étel-ital jár
Tilger Rita
Eszméletlenül szép volt! Csodálatos helyre vittek Minket. A hajón nagyon kedvesek voltak! Az ebéd nagyon finom volt! Köszönjük, hogy ilyen élményben lehetett részünk! Ha valaki gondolkozna ezen a programon, ne tegye, csak ajánlani tudom!
Varga Szilvia
A szervezés rendben volt, a hajóút kellemes volt, de sajnos az erős túlzás, hogy a snorkeling (szabadtüdős búvárkodás) szerelmesei számára igazi paradicsom ez a part. Sajnos az élővilág itt is kb nulla. A parton elsétáltunk mindkét irányba, a part szemetes és lehangoló látványt nyújtanak a romos, gondozatlan, szemetes telkek. Árnyék alig. Maga az öböl látványban sem extra. A beach bar, ahol az ebédet (finom volt) kaptuk, nagyon hangulatos.
Mátyás Orsolya
Nagyon jól éreztük magunkat!! Jó élmény volt. Szívből ajánlom mindenkinek!!
Szőke Krisztina
Kedves Laura és Ervin, köszönjük a szervezést. A kezdeti bizonytalanság és kb. 1 órás késés, valamint a hálózat hiánya után a nap programját élveztük. Mindenki a mólónál segítőkész volt addig is amíg nem tudtunk önökkel telefonon egyeztetni.
Németh Attila
Nagyon jól éreztük magunkat jól szervezett kirándulás volt. Kutyákat is vihettük. Ebéd is finom volt. A víz kristály tiszta a lagunába. Szombaton voltunk így még tumultus sem volt. Igazán különleges nap volt. ????
Kálmán Júlia
Nagyon szuper volt ez a program. Egyszerű, gyors foglalás. Zökkenőmentes információáramlás és fizetés a helyszínen. Szuper legénység a hajón, jókedv, zene és csodálatos környezet, igazi ékszerdoboz. Köszönjük! :)
Bien Rajmund
Szuper hajó,kedves,figyelmes személyzet, gyönyörű túra,illetve finom hal. Egyszóval szuper volt minden.
Jankó Szilvia
A szervezés extra figyelmes volt, minden információt megkaptunk. Maga a kirándulás pedig felejthetetlen.
Jónás Márton jonasmarci9@gmail.com
Köszönjük szépen, nagyon jól éreztük magunkat. Igaz, hogy már második alkalommal, vettünk részt a túrán, de biztosak vagyunk benne, hogy jövünk még. További szép napot kívánok!
Radnics Anett
Csodálatos helyen jártunk, profi szervezéssel. Köszönjük ezt a fantasztikus élményt!!
Kővári István
Köszönjük szépen, a kirándulás nagyszerű volt, gyönyörű helyekre jutottunk el.
Nagy Krisztina
Szuper jó kirándulás, gyönyörű helyszíneken, fantasztikus személyzettel, profi szervezésben! Szívből ajánlom azoknak, akik imádják a tengert, hajózást.
Kondics János
Nagyon jó élmény volt nagyon jól éreztük magunkat nagyon szép volt minden legközelebb is megyünk
Ferenczy Noémi
Monika Iványi - Papp
Nagyon kedves legénség, fantasztikus utitársak, csodálatos tájak, finom ebéd. Köszönjük!
Gulyás Anita
Nagyon jó és kellemes napot töltöttünk el. Jól éreztük magunkat. Köszönjük az élményt!
Kalmár Zoltán
A hajón, kedvessek voltak. Szép tájak. Az 1. Megálló hangulatos volt, finom ebéddel.
Pap István
Tökéletes szervezés, gyönyörű helyek, finom ételek, kedves személyzet a hajón. Remek volt, mindenkinek jó szívvel ajánlom!
Holl Nóra
Szuper kirándulás volt, köszönjük az èlményt
Szabó Balázs
Gyerekkel mentünk..a személyzet a hajón nem volt segìtőkèsz.. mikor kikötött a hajó a második állomáson 2 hajón keresztül kellett kijutni a kikötőbe. Nem segìtettèk az átszállást és a két hajó között sok volt a színtkülönbsèg. A kèk lagúnás kèpek nem azt mutatják mint maga a hely. Számu kra csalódás volt.
Nagy Ferencné
Maximálisan meg voltunk elégedve mind az utazással, mind az ebéddel. Fantasztikus élményben volt részünk a Kék Lagunában, ahol búvárkodhattunk. A szervezés nagyon jó volt, a dolgozók kedvesek, segitőkészek. Csodás napban volt részünk. Köszönjük
Mariann
Segítőkész telefonos segítség, e-mailen kiküldött pontos, részletes információ. Trogirban is megtalálhatóak, ha valaki nem szeretne netes foglalással bajlódni. Tiszta hajó, személyzet különféle feladat közben is kedves, vidám. A Kék laguna csodálatos és az ebéd is finom volt ???? Köszönjük az egész napos fantasztikus programot ????
Kovács Róbert
Csaba Tóth
Szuper volt! Nagyon jól éreztük magunkat! Egyetlen dolog volt furcsa, hogy 10 euroval többet fizettünk a kiírt árakhoz képest, de ezen kívül minden a leírtak szerint zajlott. Színvonalas és élményekben gazdag utazás volt! Szeretném hozzátenni, nagyon fontos, hogy észlelték a többlet fizetést a számítógép hibájából adodóan és azonnal hihetetlen korrektül visszakaptam a 10 euró különbözetet! Mindenkinek szívből ajánlom őket!
Németh Katalin
Mindennel meg voltunk elégedve, családdal mentünk, jött idős is, óvodás korosztály is. A szervezésben hiba nem volt. Egyedül a Blue Lagoon okozott nekünk csalódást. A víz tiszta volt, de az élővilága sivár. A környék nagyon szemetes volt. Az fájt nekünk, hogy valószínűleg mi, turisták tettük tönkre, egykor biztos nagyon szép lehetett. A turizmusból befolyt pénzt vissza kéne forgatni kicsit a környezet javára. A csillagból nem veszek le, mert nem a szervező hibája.
Halasi-Szemők Zsanett
A legjobb döntés volt, hogy lefoglaltuk a hajó kirándulást! Gyerekekkel is szuper program ők is nagyon élvezték, örök élmény marad mindannyiunk számára. Igaz a kisebb hajóval mentünk, de ez egy cseppet sem volt hátrány. A csapat is szuper volt a hajón. Köszönjük az élményt! Először voltunk de nem utoljára ez biztos.
Tóth Angelika
Fantasztikus volt a kirándulás. Csodálatos helyeken jártunk, rengeteg szépet láttunk. A szervezés 5*, a hajó nagyon igényes, a legénység végtelenül kedves, udvarias. Minden tájékoztatást megkaptunk, amire szükségünk volt. A welcome drink mennyei volt. A szigeten az ebéd kiszolgálása szuper gyorsan lezajlott, pedig sokan voltunk. A grillezett hal és hús is nagyon ízletes volt. Haza fele úton pedig a dinnye frissítő volt. Hatalmas gratula Nektek ezért a fantasztikusan megszervezett kirándulásért. Csodálatos volt a napunk, köszönhetően Nektek. Örülök, hogy rátok találtam az interneten.
Márk Makó
Nagyon jó élmény volt. A személyzet volt a legjobb! GG
Oszvaldné Haász Alexandra
Köszönjük szépen! Nagyon jól éreztük magunkat. Pontos tájékoztatást kaptunk az egész napos programról. Szép útvonalon, csodás szigetekkel, sok élménnyel telt a teljes nap!
Tóth Zsófia
Jó szervezés, azt kaptuk amit ígértek. Finom volt az ebéd is, a tenger pedig gyönyörű. A hajó is kényelmes volt, a személyzet kedves és segítőkész.
Molnár Ágnes
Melinda Rácz-Balasi
Krisztina Gombás
Tényleg csoda hely, gyönyörű!❤️ A Solo hajóval utaztunk oda, a legénység tagjai kedvesek voltak és segítőkészek. Az ebéd is nagyon finom volt. Köszönjük.☺️❤️
Juhász Viktória
Zoltán Hegyi
Minden jó volt. Felejthetetlen élmény!
Simon-Krmpotic Evelin
Nagyon szuper volt a kirándulás, a hajón dolgozó csapat profi, közvetlen és segítőkész. Mindent elmondanak mire számítsunk mikor hol legyünk. Welcom drink, bor, víz, limonádé, 3 féle ebéd lehetőség ami mind egytől egyig isteni finom volt! Délután pedig zamatos dinnye. Ervin és Laura előtt le a kalappal, köszönjük az információ nyújtást! Mindenkinek szívből ajánlom!
Dobranszki Petra
Szuper volt!
Flórián Oszkár
Minden szuper volt! Remek szervezés, finom ebéd, figyelmes és határozott személyzet. Szép helyeken jártunk!
Anita Bognár Szendreiné
Minden percét élveztük. 4-en voltunk, 2 felnőtt és 2 kamasz gyerek.. Sok kicsi gyerkőc is volt, nekik is kiváló! Szenzációs volt, a hajóút is és a szigeten minden. Az ebéd is finom volt, a személyzet segítőkész. Ajánlom mindenkinek, próbálja ki, mert megéri! Köszönjük szépen!
Deákné Farkas Franciska
Több kiránduláson voltunk már Horvátországban, de ez volt eddig a legjobb! Maga a szervezés is nagyon precíz, rengeteg hangsúlyt fektetnek az ügyfelekre, a kirándulás napján pedig minden tökéletes volt. A fiúk a hajón nagyon jó pofák, mosolygósak, náluk nem érzed, hogy teher nekik az utas. A szigetek gyönyörűek, az étel itt volt a legfinomabb. Csak ajánlani tudom!
Stafinski Petra
Kollár-Németh Martina
Fantasztikus volt! Szuper szervezés, kedves személyzet, finom ebéd és csodás helyek! Köszönjük szépen! :) Egy szempillantás alatt eltelt a nap!! Mindenkinek ajánljuk!!
Maroti Attila
Polgár Bence
DINNYÉSNÉ KOVÁCS EDIT
A szervezés kiváló és a személyzet segítőkész volt. A hajó kissé zsúfolt volt. A kék lagúna kiváló sznoorkelinghez, majdnem az egész lagúnában a vízmélység 1,2,3 méter között volt, a víz tele volt szebbnél szebb halakkal és a vízi élővilág csodálatos volt. Az ebéd egyszerű, de nagyon finom volt. A 2.megálló hely felejtős. Néhány szuvenírbolt és étterem van ott,tipikus horvát falu felépítésű: apartmanok és szűk utcák. Igazán nem volt nagy látnivaló. Szerintem tudnának ennél jobb helyet találni 2.megálló helynek. Összességében pozitív élményt nyújtott számunkra.
Kutyifa Zoltán
Tökéletes volt a kirandulás
Meleg Adrienn
Az Irány Trogir csapata nagyon segítőkész és kedves volt. A kapott tájékoztató nagyon részletes és érthető. Negatívumok: a lagúnánál nics zuhany. A fürdés után főleg kisgyermekkel nagyon jó lett volna. A mosdóhoz tűleveles, homokos út visz, ami minket nem zavart, de a wc-s nénit igen, hogy behordjuk a koszt…. Megkérdeztem tőle, hogy lehet valahol lábat mosni? A válasz az volt, hogy nem…. Második állomásunk nagyon szép városka volt, de nem igazán tudtunk ott mit csinálni. Az idő egy étkezéshez kevés volt. A sétáláshoz sok, mivel nagyon meleg volt és alig volt árnyék. Itt valami látnivaló lett volna csak mi nem vettük észre?
Benke Ottó
Kellemes volt,a kisebb hajón utaztunk szerencsére,a nagyobb zsúfolt volt.
Zima Ildikó
Nagyon szép helyeken jártunk. Finomak voltak az ételek, kedvesek voltak a személyzet is. Csak is ajánlani tudom ezt az egésznapos programot.
Illisz Kriszti
Szuper szervezés, csodálatos helyszínek, kitűnő ebéd. A halat ajánlom mindenkinek. Az idegenvezetőnk is nagyon jó volt. Maslinicai program viszont egy kicsit rövid volt.
Dr. Heitter Károlyné
Somogyi Erika
Teljes mértékben elégedettek voltunk a kirándulással. Kedves, udvarias, segítőkész kiszolgálás mind a hajón és a szigeten.
Pappné Kapus Nikolett
A hajókirándulás összességében nagyon kellemes, szuper élmény volt, és bátran ajánlom mindenkinek. Shkoy különösen lenyűgözött, igazi gyöngyszem a kristálytiszta vizével, ahol az idő szinte megállt, és az ember teljesen kikapcsolódhatott. A hely szépsége és nyugalma valóban felejthetetlen. Ezzel szemben Solta sajnos nem hozta az elvárt élményt. A hőség elviselhetetlen volt, és az utasok többsége csak árnyékot keresve menekült be valahova inni egy frissítőt. Érdemes lenne átgondolni, hogy a jövőbeni útvonaltervben esetleg lecseréljék ezt a megállót egy kellemesebb, akár búvárkodásra alkalmasabb helyszínre. A hajó személyzete kiváló munkát végzett, mindig segítőkészek és barátságosak voltak, ami nagyon sokat dobott az élményen. A kirándulás összességében nagyon pozitív emlék marad számunkra.
Pecze Anita
Szuper volt minden! Maximálisan elégedett vagyok! Köszönöm!
Hódi Márta
A hajó legényésge talpra esett volt, mindent megoldottak, ellátás is rendben volt. Tájékoztatást folyamatosan kaptunk, minden rendben volt, köszönjük!
Mihálykó László
Nagyon jó
Zomzelly László
Tegnap voltunk, tökéletesen hozta azt a szintet amit vártunk. Köszönjük szépen , jó szívvel ajánlom őket
Forczek Angéla
Nagyon jól szervezett volt a kirándulás, kedves volt a legénység, a z étel is teljesen rendben volt. Jól éreztük magunkat, köszönjük- a ti gyors, rugalmas ügyintézéseteket is!
Bánfai Andrea
Nagyon jól éreztük magunkat, csodálatos helyeken jártunk! Szuper szervezés, finom ebéd, Köszönjük, még biztos fogunk veletek hajózni!
Szűcs Kristóf
Salamon Zsófia
Minden tökéletes volt, köszönjük szépen! :)
Ádám Szentpéteri
Böröczky Aida
Az úttal kapcsolatban a leírás kissé túlzó. Egyáltalán nem azt kaptuk amit ígértek és amire számítottunk. Az első megállóhely nem volt alkalmas arra hogy a tengeri élővilágot megnézhessük az ígértekkel ellentétben mindösszesen pár átlagos hal volt látható, illetve tiszta szikla és köves volt a tenger alja. Itt kaptunk ebédet is, ami a beígért “ínycsiklandozó” helyet borzalmas volt. Két kis szelet kihűlt, csirkemell, olajos káposztával és vékony két szelet kenyérrel, íztelen és olajos ételt kaptunk. A második megálló az állítólagos “csodálatos város” ahol legjobb esetben 10 perc alatt körbe lehet járni, nagyon kicsi, semmi érdemi látnivaló és látványosság nem volt, továbbá még Wc helység sem került kialakításra a szigeten. Mindent számításba véve egyáltalán nem érte meg az árát, nagy ámítás volt az egész.
Böröczky Debóra
Tisztelt Szervezők és utazni vágyók! Úgy gondolom hogy ha valaki hajóutat foglal akkor egy kényelmes, csodálatos, élményekkel teli utazásra számít! Hát ez nem így van, legalábbis itt biztosan nem. Már indulás elött is furcsáltuk hogyan fog ennyi ember elférni a hajón. Hát sehogy. Mindenki nyomorogva utazott végig. Nekünk a wc elötti helyet szánták….. Nem azért fizettünk, hogy egész úton a pad hátuljának csapkodják neki a wc ajtót, és nem is azért hogy a kiáramló bűzt szagoljuk…! GUSZTUSTALAN! Igazán érdekelne miért adnak el több jegyet, mint ahány hely van…. A kék lagunánál ígért “ a snorkeling szerelmeseinek ez maga a paradicsom” és az “ egyéni fürdőzési élmény” is egy nagy átverés. Az Okruki strandon sokkal jobb és szebb snorkel élményt szereztünk…. Az étel ehetetlen volt… Brutálisan sós éd úszott az olajban. Az ott dolgozók viselkedése minősíthetetlen… A következő megállónk maslinica volt. 1,5 óránk volt körülnézni..(csak tudnám minek) A kastély beljese nem látogatható tehát nézhettük kívülről az omladozó falakat… Szánalmas… Többre mentünk volna ha ehelyett a szállásunk melletti strandon maradunk…. Egyáltalán nem ajánlom senkinek!! Remélem a véleményem segít kevesebb embert átverni a jövőben!!
Zsoltné Simkó
Az utazas nekünk nagyon tetszet. Mi a nagy hajó helyett a kisebb, Mango hajót választottuk. Abszolút jó választás volt! A személyzet kedves, a tudnivalókat angolul és németül leirva mindenről kaptunk információt. Volt elég idő fürödni a Lagúnànál. Az ebéd egyszerű volt, de abszolút jó adag és finom. A visszaúton kaptunk egy kis gyümölcsöt. Ajánlom mindenkinek ezt az utat!
Kővári Gábor
Egyszerű foglalás, tökéletes eligazítás, minden rendben volt, köszönjük. A Kék Laguna csodaszép, aki szeret snorkingozni annak maga a menyország, a sziget szintén, a hajó a szokásos túrista hajó.
Gabor Meszaros
Szerintem jó volt minden kedves személyzet, a étel finom volt! Egy negativum hogy a limonádé és a víz langyos volt!
Tibor Pusenszki
Jó volt minden. Csak az ebèd elmaradt.
Csontos Ida
Csodás élmény volt csak ajánlani tudjuk! A személyzet nagyon barátságos és segítőkész!
Dr. Gáspár-Tálos Judit
Desics Júlia
Szuper volt. Precíz, pontos, jól szervezett út. Kedves személyzet. Csodaszép tájak. Igazi horvát, tengerparti érzés végig az utazás során. 5 évvel ezelőtt már részt vettünk ezen a túrán. Azóta még jobbak lettek. A hajót újra cserélték, az ebéd helyszínén is minden épült és szépült. Gratulálok!
Illia Krisztina
Nagyon jól éreztük magunkat.Szuper szervezés.
M. Krisztián
Tökéletes program, melyet mindenkinek csak ajánlani tudok! Köszönjük az élményt, valamint Laura és Ervin végtelen kedvességét, rugalmasságát, segítőkészségét!
Nyúl Robert
Pontos adatokat kaptunk mindenről, parkolás ott és annyi volt amit telefonon beszéltünk :) az utazás csodálatos volt a személyzet kedves minden remek volt!!
Judit Szikora
Kedves szervezők, az út rendkívül kellemes volt. Egy negatívumot említek meg. Az első sziget strandjának nagy hibája volt a part egyenetlensége. Igen nehéz volt a vízben beljebb jutni. Bukdácsoltak az emberek. A kiszolgálás, az ebéd, a legénység teljesen rendben volt. A délutáni dinnye felszolgálás remek ötlet volt. Köszönöm az élményt!
Rasztovitsnè Pálinkás Georgina
10 fővel vettünk részt a kiránduláson. Számunkra a leírás alapján csalódás volt. Első pofon a italoknál ért. A kínált limonádé, hipo szagú volt, (nem tudtuk eldönteni, hogy a pohár volt újra hasznositva vagy az ital gyártasakor került hiba a rendszerbe), de a többi utas is bőszen öntötte a tengerbe. A hajón többször nem kaptunk se vizet se gyümölcslevet ami le volt irva. Vártuk a 12 meseszép szigetet ami mellett elhaladunk. A lagunaba érve a kikötőben tényleg szép kék volt a víz, de nem látszott a sok hajótól. Töménytelen ember tolongott egy igen keskeny partszakaszon ahol hely csak a fizetős napágyaknak jutott. A vizbe egy kék szőnyegen lehetett sorban állás után nagy nehezen bejutni. Az elővilágot azért nem nevezném "paradicsomnak". A szembe lévő sziget ahova at lehet a vizben sétálni, úszik a szemétben. Nem csak abban amit a viz kisodor és turisták eldobálnak. Volt ott hulladék hűtőszekrény, építési törmelék. Italt a helyi bárban horror áron lehet venni. Leírásban: "személyzet gondoskodik a hideg, frissítő italokról, neked pedig csak annyi a dolgod, hogy ellazulj" Az edédhez lehett választani egy pohár vizet, limonádét vagy pancs fehér bort. (vörössel nem találkoztunk) Összességében az étel finom volt, eltintve attól, hogy a halat már hidegen kaptuk. A második állomás szép volt, de semmi olyat nem láttam ami miatt érdemes volt kifizetni egy vagyont, szomjazni egész nap. Sokkal szebb partokat és elővilagot láttunk a szállástól 15 percre autóval. Összeségében csalódás volt, túlzó, félrevezető leírással!
Kiss István
Pontos menetrend, udvarias személyzet, finom ebéd korlátlan ital fogyasztás. Csodás program volt jó ár érték arányban. Kiemelném az utazás előtti kommunikációt, az időjáráshoz való rugalmas igazodást. Köszönet a programért
Zlinszky Kitti
Minden nagyon szuper volt. Köszönjük szépen ☺️
Kissné Langer Ágnes
Tartalmas kiránduláson vettünk részt. A szervezők vendégszeretete most is páratlan volt. A helyszínek gyönyörűek. Az ebéd igazán kellemes volt a fás-ligetes környezetben. Köszönjük az élményt.
Nagy Andrea
Pap Ervin
Fontos kiemelnem a remek szervezést és a programot kisérő személyzet odaadó és rendkívüli Kedves munkáját!!! Remek élményt varázsoltak a hajótúrán, bátran merem ajánlani mindenkinek! Nagyon nagy Köszönettel: Pap Ervin és Családja
S. Mariann
Nagyon korrekt volt a tájékoztatás. A szeles és bizonytalan időjárás miatt változott az előre lefoglalt hajós kirándulás napja, de erről folyamatos tájékoztatást kaptunk, így gond nélkül mehettünk másik napon hajózni. Gyönyörű helyeken jártunk, a személyzet nagyon kedves és segítőkész volt. A hajón megkóstolhattuk a pálinkát, az étel és ital is finom volt amit a szigeten fogyasztottunk és pont elég. Mivel több magyar turista is utazott a hajón, aki beszélt angolul, így annak sem jelentett kihívást az angol nyelvű tájékoztatás, aki esetleg nem érti a nyelvet, mert kedves gesztussal fordították az információt az utasoknak. Érdemes figyelni az instrukciókra, mivel az utazás és étkezés során ez fontos információt jelent. A kisváros a másik szigeten szintén nagyon szép látvány, ajánlom mindenkinek, hogy a nyaralás során nevezzenek be egy ilyen hajóútra, nem fognak csalódni benne. Visszafelé a hajón kaptunk dinnyét, ami szintén jól esett. (Itt megjegyezném, hogy összeszedik a dinnye héját a fogyasztás után és nem az a megoldás, hogy kidobjuk a hajóból, mert sajnos láttam rá példát.) Köszönjük az élményt! Ajánlom másoknak is és mi is újra beneveznék!

Találkozzunk személyesen a helyszínen!

UPDATE: Kedves Vendégeink! Trogirban júliustól-augusztusig, több mint 14 éve fogadjuk látogatóinkat személyesen is. Viszont most először az idei 2024es szezon rendhagyó lesz számunkra és számotokra is! Sajnos idén nem tudunk személyesen ott lenni veletek és csak online vagy telefonon keresztül fogadjuk a foglalásokat. Online foglalásaink ettől függetlenül továbbra is érvényesek! Tudj meg többet ide kattintva!

Kérdésed van, hívj fel minket!

Tel: +36 62 300 105

Amennyiben bármilyen kérdésed lenne túráinkkal, kirándulásainkkal kapcsolatban, vagy a Trogir nyújtotta lehetőségekről érdeklődnél, ne habozz, hívj bennünket! Hívásodat magyar nyelven fogadja a tulajdonos, aki a helyszínen, azaz Trogirban tartózkodik, így biztosan meg tudja válaszolni a kérdésedet, vagy utána tud járni a dolognak. Célunk az, hogy minél több magyar turistának segíteni tudjunk a trogiri álomnyaralás megszervezésében. Fordulj hozzànk bizalommal!

Kék Lagúna körutazás SPLIT-ből Kék Lagúna körutazás SPLIT-ből

A két szigetes Kék Lagúna kirándulás minden nap reggel 9:30-kor indul a Spliti  sétányról. A személyzet üdvözlő itallal várja a kirándulókat – választhatod a frissítő limonádét vagy megkóstolhatod a híres dalmát növényi pálinkát, a Travaricát. A Kék Lagúna felé vezető úton 12 aprócska, meseszép sziget mellett haladunk el és egy hajóroncs felett is búvárkodhatunk.

Bővebben
19773
Blue Cave (Kék Barlang) – kirándulás 5 szigetre Blue Cave (Kék Barlang) – kirándulás 5 szigetre

Szereted az adrenalint, az izgalmat és a lélegzetelállító természeti csodákat? Akkor ez a kirándulás felejthetetlen lesz számodra!
A kirándulóhajók Trogirból, a várhoz közeli kikötőből vagy Okrug Gornjiból a Toc kikötőből indulnak, reggel 7:00-kor. Hogy miért ilyen korán? Mert így a Kék Barlangot még a nagy tömeg érkezése előtt, nyugodtan meg tudjuk tekinteni.

Bővebben
56816
Kérdése, kérésed van?

Ne habozz, lépj velünk kapcsolatba! Csapatunk a hét minden órájában a rendelkezésedre áll és szívesen válaszol minden kérdésedre!

Hogyan foglaljak?
Kiemeljük
  • Gyönyörködj a festői szépségű tájakban!
  • Fedezd fel a Kék Lagúna meseszép, kristálytiszta vizét!
  • Kóstold meg a legízletesebb grillezett halat, a csirkéből készült finomságokat vagy a vegetáriánus különlegességeket!
Legkedveltebb kirándulásaink
Hasznos infók nyaralásod során!
6 tipp az olcsóbb nyaralásért Horvátországban
6 tipp az olcsóbb nyaralásért Horvátországban

Egy horvátországi nyaralás gyakran vetekszik egy balatoni nyaralás árával. Azonban érdemes okos döntéseket hoznunk a vakáció alatt is, mielőtt túlságosan felszöknének a költségek.

Íme 6 tipp, amivel garantáltan egy élvezetes és olcsó nyaralást tervezhetünk Horvátországba!

2022.07.20.
Split vagy Trogir? Így érdemes kiválasztani nyaralásunk úticélját Dalmáciában
Split vagy Trogir? Így érdemes kiválasztani nyaralásunk úticélját Dalmáciában

Azon gondolkodsz, hogy Trogirban vagy Splitben szállnál meg szívesebben idén? Segítünk kiválasztani Dalmácia két legnépszerűbb célpontjából az igazán számodra megfelelőt.

Olvasd el az iránytrogir.hu legújabb cikkét és válaszd ki a nyaralás úticélját könnyedén!

2022.12.29.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.