A legszebb trogiri marinák

A legszebb trogiri marinák
0 5080

A fő kikötőkön kívül a horvát tengerparton számos kisebb kikötővel, úgynevezett marinával találkozhatnak a látogatók. A marinákat főleg a vitorlás jachtok használják.

Trogir városát kristálytiszta tenger veszi körül, a kis szigetek és a meleg mediterrán éghajlat pedig különösen vonzóvá teszik a környéket – nem csak azok számára, akik a szárazföld felől érkeznek, hanem azoknak is, akik hajóval közelítik meg a várost. A nemrég felújított trogiri sétány felőli partszakasz ideális hely a hajók kikötésére, nyáron azonban kizárólag a mega-jachtok számára van rezerválva. A 25 méternél kisebb jachtok kiköthetők a közeli ACI Marina Trogir kikötőben vagy Čiovo sziget partjain is.

A Trogiri-öböl (Saldun) délről Čiovo szigetével van határolva, északról pedig a szárazfölddel. Számos marina és kikötő található az öbölben illetve a szomszédos szigeteken is (Drvenik, Šolta, Čiovo).

Trogirban lehetőség van hajó bérlésére is, így akár a turisták is élvezhetik az Adriai-tengeren való hajózás varázsát, természetesen amennyiben rendelkeznek megfelelő engedéllyel, vízi jártassági igazolvánnyal. Azok, akik inkább hajókirándulásokra fizetnének be, Trogirban és környékén természetesen ezt is megtehetik.

Lássuk, melyek a trogiri környék marinái!

ACI Marina – Trogir (Helyzete: 43o30,8'S - 16o15,2'I)

Az ACI Marina Čiovo szigetének északi oldalán található, a Trogiri híd és a Čubrijan-fok között, Trogir városának szemben. A kikötő 174 vízi kikötőhellyel rendelkezik és 35 szárazföldi helyet kínál a hajók elhelyezésére. Minden kikötőhely rendelkezik víz és áramellátással. A marina recepcióval, pénzváltóval és bankautomatával, bárral, vendéglővel, fitnesz-központtal, felújított toalettekkel és zuhanyzókkal (külön részleg a mozgássérültek számára), mosógéppel és ruhaszárító géppel, boltokkal, szervízműhelyekkel, 9t emelővel és parkolóval van felszerelve. Az üzemanyagkút a marina nyugati oldalán található. Az ACI Marina egész évben, 0-24 óráig nyitva tart, és gyönyörű kilátást biztosít a trogiri tengerpartra, a Szent Lőrinc katedrálisra és a harangtoronyra.

 

Marina AGANA – Marina (Helyzete: 43o33,1'S - 16o30,7'I) 

A Marina AGANA a Trogiri-öböl nyugati oldalán (Marina-öböl) található, a Marina falucska szívében. A marina 120 vízi kikötőhellyel rendelkezik, és legfeljebb 25 méter hosszúságú hajókat képes befogadni. A szárazföldi kikötésre nagyjából 70 hely van előlátva, a szárazföldi kikötőhelyek áram- és vízellátással rendelkeznek. A jól felszerelt marina recepcióval, pénzváltóval, bárral, vendéglővel, mosdókkal, zuhanyzókkal, üzletekkel, szervízműhellyel, 10t emelővel és parkolóval van felszerelve. A kikötőben ingyenes internet, hajszárító, hajvasaló használható, de mosókonyha és egy kisebb könyvtár is a vendégek rendelkezésére áll. Lehetőség van a gázpalackok feltöltésére is, így elmondható, hogy ez a kikötő valóban teljeskörű szolgáltatást biztosít az ide látogatók számára.

 

Marina ZIRONA – Drvenik Veli (Helyzete: 43o27,3'S - 16o09'I)

A Marina ZIRONA kikötő Drvenik Veli szigetén található, 4 NM-re nyugatra Trogir városától. A marina még mindig építés alatt áll. A tervek szerint 140 kikötőhellyel rendelkezik majd a 25 méternél rövidebb hajók számára. Mivel a kikötőhelyek használata a főszezonon kívül ingyenes, így nincsenek kísérő szolgáltatások sem. A közeli faluban található piac, vendéglő és telefonfülke is. Drvenik Mali és Drvenik Veli szigetei Trogirhoz közel találhatók és gyönyörű homokos és kavicsos strandokkal vannak felszerelve.

 

Hasonló cikkek
Čiovo szigetének hangulatos kis települései – 1. rész Čiovo szigetének hangulatos kis települései – 1. rész

Čiovo szigetén a nyaralók számos kellemes, mediterrán hangulatú településen szállhatnak meg. Maga a sziget is gyönyörű és számos látnivalóval várja látogatóit, de további előnyt jelent Trogir városának közelsége is, ahol az óváros számos tartalommal kecsegtet.

Bővebben
4016
Miért érdemes Közép-Dalmáciában nyaralni? Miért érdemes Közép-Dalmáciában nyaralni?

Közép-Dalmácia sok turista szerint Horvátország egyik legszebb régiója. Az északi, tengerparti városokhoz képest ez már igazi mediterrán, dús, színes növényzettel és utánozhatatlan hangulattal.

Bővebben
3016
Hozzászólások
Írjon megjegyzést
Kérdése, kérésed van?

Ne habozz, lépj velünk kapcsolatba! Csapatunk a hét minden órájában a rendelkezésedre áll és szívesen válaszol minden kérdésedre!

Hogyan foglaljak?
Legkedveltebb kirándulásaink
Hasznos infók nyaralásod során!
Snorkelezés Trogir környékén
Snorkelezés Trogir környékén

Trogir Közép-Dalmácia egyik legkedveltebb nyaralóhelye – a meseszép óváros, a kultúra, az azúrkék Adriai-tenger és a mediterrán léghajlat rengeteg turistát vonz ebbe a szimpatikus kis városkába. Sokan azonban nem közvetlenül Trogirban szállnak meg, hiszen a környék kisebb települései is számos szálláshelyet kínálnak.

2019.03.15.
Miért érdemes 2022-ben Horvátországban nyaralni?
Miért érdemes 2022-ben Horvátországban nyaralni?

Közeledik az idei nyár, így érdemes a nyaralás tervezésébe előbb-utóbb belekezdeni. A tökéletes nyaralást tervezgetve sokszor messzi egzotikus tájakra vágyunk, vagy épp ellenkezőleg, inkább a népszerű európai fővárosokat keressük fel városnézés szempontjából. Azonban nem szabad arról megfeledkeznünk, hogy Horvátország egy igazi gyöngyszem, ahol izgalmas nyári kalandok, varázslatos tájak, meseszép tengerpartok és számos különböző program vár ránk, akár látványosságok felfedezésével, akár a strandon pihenve töltenénk időnket.

Nézzük végig, miért is érdemes 2022-ben Horvátországba tervezni a nyaralást!

2022.01.13.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.