Pakleni szigetek

Pakleni szigetek
0 5289

Pakleni szigetek

Hajóval Trogriból is könnyel elérhető, szemet gyönyörködtető természeti attrakció a Hvar közelében fekvő Pakleni szigetcsoport. A szigetecskéket a helyiek “Forski školji” néven emlegetik, a turistáknak szóló brossúrákban pedig egyre gyakrabban találkozhatunk a Paklinski szigetek megnevezéssel is.

A szigetcsoport nagyjából 20 apróbb szigetecskéből áll, és Hvar szigetének délnyugati oldalán helyezkedik el. Minden sziget területe kisebb, mint 1 négyzetkilométer, ez alól csak Szent Klement szigete a kivétel, ami a csoport legnagyobb tagja a maga 5 négyzetkilométeres területével.

Szent Klement szigetén három település található: Momića Polje, Vlaka és Palmižana. A településeknek azonban nincsenek állandó lakosai – a lakók csak a nyári szezont töltik a szigeteken.

Honnan ered a szigetcsoport neve?

A “pakleni” szó jelentése pokol, ezért magyarul a Pokoli szigetek megnevezéssel is találkozhatunk. Ez azonban nem teljesen helyes, ugyanis a szigetcsoport a nevét nem a pokolról kapta – a megnevezés a “paklina” szóból ered, ami egyfajta fenyőgyanta, amit főzve a hajók és csónakok védelmére használtak. Mivel a “paklina” egyes horvát területeken “pakol” néven is ismert, innen ered a félreértés. Napjainkban a turistáknak szóló nyomtatványokban egyre gyakrabban használják a Paklinski szigetek megnevezést, a félreértések elkerülése érdekében. Érdekesség, hogy Hvar szigetén a lakosoktól valószínűleg egyik kifejezést sem fogjuk hallani – a helyiek a szigetcsoportot “školji” néven emlegetik, így ha útbaigazításra van szükségünk, használhatjuk ezt a nevet is.

Mit lehet csinálni a Pakleni szigeteken?

A szigetcsoport neve arra utal, hogy a múltban a szigeteken főleg a hajóépítéshez szükséges gyanta kinyerésével foglalkoztak, a kevésnyi művelhető földterületen pedig gabonaféléket termesztettek.

Napjainkban azonban a szigeteken a turizmuson van a hangsúly – a gyönyörű szigetek kedvelt kirándulóhelyek a horvát tengerparton nyaralók körében. Palmižana az egyik legrégebbi és legismertebb horvát üdülőhely. A településen több étterem és panzió is található. Kedvelt kirándulóhelyek még Ždrilica, a Szent Jerolim szigetecske és a Marinkovacon található kis öböl – az utóbbi kettő közkedvelt nudistastrand. Mindegyik kirándulóhelyen és strandon vannak vendéglők, Hvar felől pedig taxihajókkal közelíthetők meg a legkönnyebben. A szigetcsoport hajóval Trogirból is könnyen elérhető.

A nudistaturizmus mellett a Pakleni szigetek a búvárturizmus jelentős központját is képviselik. Az egyik kedvelt hely a merülésre a Sika od Vodnjaka terület, Veli Vodnjak szigetecskétől keletre. Az egyik legjellegzetesebb látnivaló a keskeny Kampel szikla, mely 46 méter mélyről emelkedik függőlegesen, a csúcsa pedig a vízszint alatt nagyjából 15 méterrel van. A búvárok további kedvelt célpontjai Stambedara és Velika Graška. Itt 5 méter mélyen egy kifejezetten érdekes, 30 méter hosszú víz alatti barlangot is megcsodálhatnak a merülők.

Mediterrán természet

A természetet kedvelők a szigeteken való séta alkalmával megismerkedhetnek a mediterrán élővilággal: a fenyőerdőkben rozmaringgal, zsályával, kamillával, édesköménnyel, babérral és más aromás, mediterrán növényekkel is találkozhatunk.

A szigetek állatvilága nem tér el jelentősen a többi dalmáciai sziget élővilágától – séta közben csigákkal, rovarokkal, gyíkokkal találkozhatunk, a madarakat pedig a sirályok képviselik a legnagyobb számban.

Nem csoda hát, hogy ezek a játékos, erdős szigetecskék, az azúrkék, tiszta víz ölelésében és számos gyönyörű, napsütötte strandjukkal a turisták nagy kedvencei. A szigetek a távolból is gyönyörű és emlékezetes látványt nyújtanak, ezért nem meglepő, hogy a legtöbb hajós kirándulás is útba ejti őket.

Hasonló cikkek
Kempingezés Trogir környékén Kempingezés Trogir környékén

A meseszép környezet számos kempingezőt csábít Trogir város környékére. A kempingezés nagyszerű élmény lehet, akár családok, akár baráti társaságok számára. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a környék legszebb kempingjei.

Bővebben
3096
A trogiri Szent Dominik templom és kolostor A trogiri Szent Dominik templom és kolostor

Trogir Dalmácia egyik legfényesebb gyöngyszeme, számos történelmi emlékkel – az óvárosban szinte minden sarok mögött egy újabb érdekes épülettel, művészi alkotással vagy nyugodt templommal találkozhatunk.

Bővebben
4470
Hozzászólások
Írjon megjegyzést
Kérdése, kérésed van?

Ne habozz, lépj velünk kapcsolatba! Csapatunk a hét minden órájában a rendelkezésedre áll és szívesen válaszol minden kérdésedre!

Hogyan foglaljak?
Legkedveltebb kirándulásaink
Hasznos infók nyaralásod során!
Egy nap Trogirban – 1. rész - az Óváros központja
Egy nap Trogirban – 1. rész - az Óváros központja

Ha Trogirban vagy a környékén töltöd a nyaralásodat, mindenképp érdemes a sok strandolás mellett legalább egy napot városnézéssel töltened. A gyönyörű óváros, mely egy kis mesterséges szigetecskén fekszik, gyönyörű, régi épületekkel és megannyi érdekes látnivalóval várja a turistákat. Mutatjuk, mit érdemes körbejárnod Trogiri sétád során!

2019.03.15.
Parasailing Trogirban
Parasailing Trogirban

Trogir az extrém kikapcsolódást kedvelők számára is egy igazi paradicsom, hiszen számos érdekes sportot próbálhatnak ki az ide látogató turisták.

2020.04.01.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.