A Krka Nemzeti Park szépségei

A Krka Nemzeti Park szépségei
0 2985

Horvátország egyik legjelentősebb turisztikai attrakciója a Krka Nemzeti Park, melynek területe 109 négyzetméter. Ezt a látványos természetvédelmi területet különösen azok a magyarországi nyaralók látogatják, akik Trogir vagy Šibenik környékén nyaralnak, hiszen mindkét városból számos kirándulás indul a Krka felé.

És valóban, kár lenne kihagyni ezt a gyönyörű parkot és a vízesést, ha a közelben nyaralunk. A vízesés lábánál lévő tavacskában fürdeni is lehet, így akkor sem kell lemondanunk a strandolásról, ha úgy döntünk, egy napot a nyaralásból a park látogatásának szentelünk.

A legtöbb Trogirból induló túra tesz egy rövid látogatást Šibenik városában, majd Skradin felé veszi az irányt, ahonnan a turisták kirándulóhajókkal folytatják útjukat a vízesések felé. Nem kell a hosszú buszozástól tartanunk, hiszen Trogir és a park között mindössze 60 kilométer van, így egynapos, vagy akár félnapos kirándulásokon is részt vehetünk. Skradin egy gyönyörű, alpesi kinézetű kis falu, színes házakkal és gyönyörű vízparttal. Amennyiben van időnk a kirándulóhajó indulásáig, megreggelizhetünk itt és megkóstolhatjuk a helyi specialitásokat, ezzel megalapozva a felejthetetlen napot.

A parkot a Krka folyó szeli át, mely Közép-Dalmácia legnagyobb folyója. A Krka kis tavacskákkal, vízesésekkel gazdagított úton át jut el az Adriai-tengerbe. A folyó legszebb szakaszának a legtöbben a Skradin környéki szakaszt tekintik, ami a park része.

Az 1985-ben nemzeti parkká nyilvánított természetvédelmi területen belül kellemes erdei sétákat tehetünk, de hajós kirándulásokra is befizethetünk. A park legfontosabb látványossága a Nagy vízesés, azaz a Skradinski buk, mely kontinensünk egyik leglátványosabb mészkő vízesése. A teljes vízesésrendszer hossza 800 méter, szélessége pedig 200-400 méter között változik. A Skradinski buk a teljes rendszer nagyjából 100 méteres szakaszát képezi, és 17 vízesésből áll. A Nagy vízesés lábánál csobbanhatunk is egyet, így mindenképp érdemes fürdőruhát hozni, hiszen ilyen élményben ritkán lehet részünk.

Azok a turisták, akik szívesen bejárnák a teljes vízesésrendszert, tehetnek egy kellemes sétát a hűvös, erdős vidéken. A vízesések kényelmes tempóban nagyjából egy óra alatt bejárhatók. A belépőjegyre rá van nyomtatva a park térképe, és az út is jól ki van táblázva, így bártan nekivághatunk a sétának saját szervezésben is.

A vízeséstől tovább haladva egy kis falucskát találunk, melyben csak természetes anyagok felhasználásával építkeztek. Megnézhetünk egy régi típusú, működő vízimalmot is, körbesétálhatjuk a néprajzi kiállítást és szuveníreket is vásárolhatunk itt.

Utunkat végigkísérik a szebbnél szebb kisebb vízesések – ha tovább sétálunk, egy kis kikötőhöz érkezünk, ahol jegyet válthatunk egy turistahajóra, mely elvisz bennünket Visovac szigetecskére. A szigeten egy több mint 500 éves ferences kolostor és egy kis templom található, mely számos történelmi emléket, régi kéziratokat, könyveket őriz. Ha körbejártuk a kis múzeumot, sétálhatunk egyet a hajó visszaindulásáig – a szigeten számos állattal találkozhatunk, hiszen nyulak, pávák sétálnak itt szabadon.

Hasonló cikkek
Hogyan tervezzünk időben nyaralást? – Horvátország 2023 Hogyan tervezzünk időben nyaralást? – Horvátország 2023

Megeshet, hogy a téli időszakban a nyaralás csak szép emlékként jut eszünkbe, és még egyáltalán nem gondolunk a jövő nyári kalandokra. Horvátország sok szempontból tökéletes választás egy családi vagy páros vakációhoz, azonban ha időben tervezünk, még jobban megéri.

Ismerd meg az iránytrogir.hu tippjeit és spórolj időt, pénzt és energiát a korai tervezéssel!

Bővebben
749
Paradicsomi nyaralás - 10 ok, amiért Trogirban érdemes nyaralni 2024-ben Paradicsomi nyaralás - 10 ok, amiért Trogirban érdemes nyaralni 2024-ben

Nem tudod, hogy hol nyaralj 2024-ben? Nekünk van egy ötletünk. Ismerd meg Trogir csodálatos városát, és hogy miért érdemes itt nyaralni jövő nyáron.

Bővebben
1383
Hozzászólások
Írjon megjegyzést
Kérdése, kérésed van?

Ne habozz, lépj velünk kapcsolatba! Csapatunk a hét minden órájában a rendelkezésedre áll és szívesen válaszol minden kérdésedre!

Hogyan foglaljak?
Legkedveltebb kirándulásaink
Hasznos infók nyaralásod során!
Trogiri gasztrokalauz
Trogiri gasztrokalauz

Talán nem túl nagy meglepetés, de a tipikus, tradicionális trogiri ételek nagy része (a dalmát konyhához hasonlóan) a tenger gyümölcseire fekteti a hangsúlyt. Az ételek egyszerűen, gyorsan készülnek és igazán könnyűek és egészségesek. A friss hozzávalók – zöldségek, halak, fűszernövények – garantálják, hogy a trogiri mediterrán konyha felejthetetlen maradjon a turisták számára.

2019.02.20.
11 kihagyhatatlan strand Čiovo szigetén
11 kihagyhatatlan strand Čiovo szigetén

Mutatunk egy listát a Trogir melleti Čiovo sziget legszebb strandjairól, melyeket mindenképp érdemes meglátogatnod, ha a trogiri riviérán töltöd a nyaralásodat. A strandokra eljuthatsz autóval, hajótaxikkal, de számos hajókirándulás során is.

2019.02.20.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.