A többéves várakozás végre kifizetődött a trogiri lakosok és a turisták számára is – az új híddal 2019-ben végre fellélegzett a közlekedés. Nincsenek többé idegesítő dugók a régi trogiri hídon, és a turistaszezon is sokkal hosszabb lett, ami főleg az óváros nyüzsgésén volt észrevehető tavaly októberben. Így hát a trogiri nyaralást most már tényleg semmi nem ronthatja el!
2019. októbere emlékezetes maradt a trogiri lakosok számára, hiszen az ősz is számos turistát hozott a városba. A 2019-es év közel 140 ezer turistát vonzott a történelmi hangulatú kisvárosba, ami 2018-hoz viszonyítva két százalékos növekedést jelentett. A felépült új hídnak köszönhetően pedig nem csak a helyiek, hanem a vendégek is megfeledkezhettek végre a kibírhatatlan forgalmi dugókról.
A HRT televízió által megkérdezett turisták szerint a gyönyörű városba érdemes akár minden évben visszalátogatni, hiszen a számos történelmi emlékmű közötti séta igazán magával ragadó élmény. A látogatók értékelik a helyiek vendégszeretetét és a gazdag szállás-, valamint turisztikai kínálatot is.
A városban átlagosan 4-5 napot maradnak a turisták, a nyári hónapokban viszont nem ritkák a 10 napos nyaralások sem, hiszen a gyönyörű óváros mediterrán hangulata mellett Čiovo szigetének számos meseszép strandja biztosítja az izgalmas és tartalmas nyaralási lehetőséget 2020-ban.
Trogir az egyetlen olyan város Közép-Dalmáciában, melyet az UNESCO teljes egészében világörökségnek nyilvánított a velencei építészeti stílusnak és a számos történelmi emléknek köszönhetően. Az óváros 2500 éves kőkockái számos látnivalót és gyönyörű épületet alkotnak, melyeket mindenképp érdemes meglátogatni, ha a dalmát tengerparton járunk.
Trogir vendéglátóipari kínálata folyamatosan növekszik, így 2020 nyarán a turisták még szélesebb választékot élvezhetnek az összes elérhető tartalomból.
Trogir nem csak turistaparadicsom, hanem fontos nautikai központ is, a maga 3 kikötőjével. Trogir városát a Bora szélviharnak és az erős esőzéseknek, valamint a tengerszint hirtelen emelkedésének köszönhetően tavaly év végén többször is elöntötte a víz. A károkat szenvedett tengerparti szakaszok javítása, helyrehozása már 2020 januárjában megkezdődött, a javítások mellett pedig komolyabb megoldásokon is dolgoznak, melyek megakadályozzák majd a jövőbeni árvizeket. A számos óvintézkedésnek és javításnak köszönhetően Trogir 2020 tavaszán már készen áll vendégei fogadására.
2020 nyarára Trogir nem csak gazdagabb vendéglátóipari kínálattal és még több szálláshellyel készül – a város egy olyan új márkázási stratégiával is előállt, melynek köszönhetően a turistákat egységes branding várja minden látványosságnál és minden turistáknak szóló informatív anyagon.
A történelmi óváros, a gyönyörű építészet, a kellemes, mediterrán hangulatú kávézók és bárok, a vendéglőkben kóstolható dalmáciai ételkülönlegességek, a trogiri lakosok vendégszeretete, valamint Čiovo szigetének mesébe illő strandjai és az Adriai-tenger kristálytiszta vize mind különösen vonzó nyaralási célponttá teszik Trogirt 2020-ban is!
Az utóbbi hónapok megpróbáltatásai után sokak költségvetését érte kár, így ha nem szeretnéd lemondani a nyaralásod, viszont néhány trükkel megtakarítanál némi pénzt (amit akár más szórakozásba, például tartalmas trogiri kirándulásokba is befektethetsz), segítünk!
Primošten a Trogirból a Krka Nemzeti Park felé vezető buszos túrák gyakori megállója. A városka Šibeniktől mindössze 20 kilométerre, egy kis szigetecskén helyezkedik el.