Erre a nyárra egy olyan cikksorozattal készültünk, melyben 25 érdekességet mutatunk be Trogir városáról, a leglátogatottabb látványosságokról és a városhoz kapcsolódó történelmi eseményekről. Az első 10 érdekesség korábbi cikkjeinkben olvasható, ma pedig folytatjuk a kalandozást Közép-Dalmácia legszebb városában!
A Hercegi Palota
A Hercegi Palota először a XIII. században lett megemlítve és Trogir politikai erejének központja volt. Napjainkban is adminisztratív központként működik. A történelem során színház is működött itt, a nemesi családok pedig saját címereikkel jelölték meg a helyüket a közönség soraiban. Az 1930-as években történt rekonstrukció során a címereket leszedték, melyek a loggián találták meg új helyüket.
Trogir magyar vonatkozása
Trogir történelmébe számos magyar szál is szövődik. Az egyik legismertebb történet IV. Béla uralkodóhoz kötődik, aki a tatárok elől menekülve a XIII. században először Klisben, majd Trogirban keresett menedéket. Először Čiovo szigetén bujkált, majd később egy kis szigetre menekült, mely róla kapta a “Kraljevac” (király) nevet. IV. Béla volt az, aki egy csatornát ásatott ki a város körül, annak érdekében, hogy megakadályozza, hogy a tatárok elfoglalják Trogir városát.
Régi kutak Trogirban
Trogirban közel 50 régi kút volt, melyeket a helyiek vízforrásként használtak. Az ivóvíz a Pantan folyóval összekapcsolt földalatti forrásokból érkezett a városba. Az egyik még megmaradt ilyen kút a városháza előtt található. A legtöbb megőrzött kút számos dísszel és a trogiri nemesi családok címereivel van díszítve.
Trogir, mint forgatási helyszín
A gyönyörű óváros nem csak a turistákat, hanem a filmeseket is gyakran csábítja a városba. Az egyik legjelentősebb ilyen alkotás a horvát “Kaja ubit ću te” – az ismert művészi filmalkotás egy trogiri ember életét örökítette meg és teljes egészében Trogirban lett forgatva. A film története a helyiek békés életét követi, melyet megszakít a háború. Ez a film a horvát filmográfia egyik gyöngyszeme. Nemzetközileg is ismert alkotás a Stealing heaven (1988) film, ahol Trogir utcácskái a középkori Párizs utcáit alakítják. Az 1969-es Orson Welles film, a “The merchant of Venice” is Trogirban lett forgatva. Az alkotást a 2015-ös Velencei Filmfesztiválon vetítették. Az Oszkár-díjra jelölt olasz “La strada lunga un anno” film is Trogir utcáit használta helyszínként. A dalmát kisváros emellett olyan, mindenki által ismert alkotásokban is megjelent, mint a Doctor Who, a Winnetou filmek, Jonathan Strange & Mr. Norrell, valamint a HBO olyan ismert sorozatai, mint a Game of Thrones és a kevésbé ismert DIG, ahol Trogir Jeruzsálemet “alakította”. A filmek és Trogir kapcsolatának összefoglalója a Trogiri Múzeum Kamera atrAkcija füzetsorozatában tekinthető meg.
Az első európai gyógyszertár
Trogir volt az első város Európában, ahol gyógyszertár nyitott, 1271. október 29-én, a főtér közelében. A dátum azért ismert, mert az útókorra maradt az eredeti tulajdonosi dokumentum, mely napjainkban magántulajdonban van, másolatát pedig a Trogiri Múzeumban őrzik. Az első gyógyszerészek Olaszországból érkeztek, a gyógyszertár egyik legismertebb tulajdonosa pedig VIII. Henrik egyik feleségének, Jane Seymournak az öccse volt. A gyógyszertár ma már nem működik eredeti helyén, de a trogiri gyógyszertárak tovább őrzik az örökségét, a régi helyén pedig egy emléktábla áll.
Sokan nem engedhetnek meg maguknak egy-két hét szabadságot a nyári időszakban, mások pedig akár több helyre is el szeretnének jutni a vakáció ideje alatt. Horvátország tökéletes célpont azoknak, akik csupán egy hosszúhétvégés kiruccanást terveznek, Trogir pedig számos mesés programot kínál az ide érkezőknek.
Nézzük meg, hogyan is telhet el egy négy napos hosszúhétvége Trogirban!
Trogir Közép-Dalmácia egyik legkedveltebb nyaralóhelye – a meseszép óváros, a kultúra, az azúrkék Adriai-tenger és a mediterrán léghajlat rengeteg turistát vonz ebbe a szimpatikus kis városkába. Sokan azonban nem közvetlenül Trogirban szállnak meg, hiszen a környék kisebb települései is számos szálláshelyet kínálnak.